A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák

April 17, 2019

MÓRICZ ZSIGMOND - A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák

Letölteni A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Móricz Zsigmond novellái közül olyan újszerű, az egész életművön átívelő válogatást adunk közre, amelynek a középpontjában a keresztyén hit, illetve a 20. század eleji református egyház áll. A sokszínű elbeszélések hol humorral és iróniával, hol drámaisággal vonják be az olvasót Isten népének és “méltatlan bár, de elhívott” szolgáinak mindennapi életébe. Egyúttal vallomások is ezek a novellák Móricz hitéről, ahogy azt egy idézet is tanúsítja a szerkesztő, Baranyai Norbert záró tanulmányában:“Van egy kis Bibliám, amit negyven éve olvasok, abban aláhúztam a Krisztus szavait. Bármennyit elmélkedek is felettük, igaznak, hitelesnek és valóságosaknak kell tekintenem őket. Soha nem jut ellenkezésbe azzal a hittel és hangulattal, amit gyermekkoromban oly egyszerűen értetett meg velem az édesanyám: hogy az Isten teremtett és tart bennünket harmóniában. Ennek a harmóniának érzetében írtam s írom minden könyvemet…”

A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák

Könyv adatok
Cím: A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák

Szerző: MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó: KÁLVIN KIADÓ

Oldalszám: 192 oldal
Megjelenés: 2014. április 03.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635582389
Méret: 188 mm x 128 mm x 17 mm

Olvasni online A NYÁJ ÉS PÁSZTORA Válogatott novellák könyv ingyen

Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.)

Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.

Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.

1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.

Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.

1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.

Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
comments powered by Disqus